 |
| Piresian Beach |
Piresian Beach - What Ever Happened / A Dirty Shame
Az év másik nagy visszatérője az egykori hálószobapop-hullám egyik elindítója, akiről minden korábbinál nyilvánvalóbban kiderül, milyen jó énekesnő. Sötét, drámai, mániákus és egyben játékos; öntörvényű, de a rockzene múltja előtt is tisztelgő EP-je hat szám, pedig hallgatnánk akár háromszor ennyi ideig.
"A trió tagjai (Bujdosó János - gitár, Szerető Dániel - bőgő, Klausz Ádám – ütőhangszerek) olyan hazai zenekarokból verbuválódtak, mint az Európa Kiadó és a Specko Jedno; bemutatkozó lemezük 2013-ban jelent meg, Gold For Leslie címmel. A most megjelent új anyag körülbelül két éven keresztül érlelődött; kemény, progresszív album született, melyen a tört ütemes megborulásoktól a játékos-latinos, a Marc Ribot-féle Los Cubanos Postizos fúziós jazzéig terjedő skálán rengeteg stílusbeli válfajt jár be."
A szegedi Lucy Dreamin' önmeghatározása: "keleti sivatagi pszichedélia". 2018-as, Stars Explodin' című lemezükön a különlegesség ezen belül a két basszusgitár + dob felállás volt. Új, Riverhead című EP-jükön van egy élő felvétel ugyanebben a stílusban, viszont a két első, hosszú akusztikus szám már inkább pszichedelikus neofolk; mármint annak a súlyos kérdéseket feszegető, nem egyszer a (poszt)indusztriális zenével is érintkező formája. A több tételes számok váratlan távlatokat nyitnak, és nem sokkal a felszín alatt komoly feszültségeket rejtenek.
Rengeteg, különféle népi hagyományokból, ősi transzzenékből merítő, rockos eszközöket is használó zenekar szeretne ilyen lemezt csinálni, ami elvisz innen valahova máshova – de csak keveseknek sikerül tényleg. A titok a rendkívül koncentrált zenészi teljesítmény és a boszorkányos énekesnő.
Így érezhette magát egy 18. század végi koncertlátogató Paganini első koncertjei után..." (a Songlines főszerkesztője, Simon Broughton fogalmazott a budapesti koncert után)
"Egy varsói (Warsaw Skrzyzowanie Kultur) és egy budapesti (Budapest Ritmo) fesztivál kedvéért állt először össze Lajkó Félix és a lengyel vonós kvintett, a Volosi. A két sztori külön-külön sem semmi: Lajkóé ismert, a Volosié pedig dióhéjban annyi, hogy egy klasszikus zeneszerző apa két klasszikus zenész fia egyikük esküvőjén összeissza magát három falusi népzenésszel és ott helyben közös zenekart alapítanak. Nehezen érthető persze, hogy miért kell az öt vonós mellé még egy hatodik, de csak addig, amíg az ember meg nem hallgatja a lemezt. Mert igen, lehet fokozni."
"A Söndörgő tamburára építő, de fúvós és ütős hangszerekre, valamint harmonikára is kiterjedő hangszereléssel játszik 1995 óta balkáni népzenét, érdekessége pont abban rejlik, hogy egyszerre szólal meg ez a különböző karaterű, dinamikájú alaphangszerelés, a „tamburazenekar” (húrosok) és a „makedón zenekar” (fa- és rézfúvósok, harmonika, dobok)."
"Az egri gyökerű, zenéjében etnofolkot, fúziós dzsesszt és hiphopos-elektronikus hangzásokat ötvöző Ethnofil tavaly májusban jött ki The Edge című albumával, és másfél évre rá már itt is a folytatás, az Azimut címet viselő, október 10-én megjelenő korong előfutára különleges klipet is kapott egy érinthetetlen lányról, ezt itt láthatjátok először."
"Beat-pop-rock olyan fiataloktól, akik az n-edik retróhullám idején születtek, mégis van értelme: erőlködéstől mentesen, sőt, rokonszenvesen hetyke (ám nem nagyképű) magabiztossággal előadott, sodró slágerek sorakoznak egymás után, rengeteg szellemes ötlettel. Például: írtak-e már vidám dalt a nagyi válásáról?"
„Szerencsére mindig minden szar, úgyhogy mindig van miről írni.” A témák változtak (= már nem csak szakítás), a zene maradt olyan, amilyennek szeretjük: szomorú, de slágeresen fülbemászó, dream popos, de sajátos húzású.
"Vártunk rá nyolc évet, de megérte. A downtempo, pszichedelikus melanko-pop, diszkó és dub ugyanúgy kavarog itt, mint a korábbi Erik Sumo-lemezeken; a távol-keleti dallamvilág is ismerős lehet a Liza, a rókatündér zenéjéből. Igaz, hogy melankolikus, de azért ott van benne valami száj szélén játszó mosoly."
Az electro most megint jön fel.
Amikor 2015 őszén elkezdtem az electróval foglalkozni, ez még nem volt; 2017-18 körül indult el egy új hullám, amikor a lo-fi house kifutott, és az azzal foglalkozó a kiadók részben a techno, részben az electro irányába fordultak. Olyan előadók pörögnek most borzasztóan, mint Jensen Interceptor, akinek kéthavonta van új megjelenése – amik akár 20 éve is megjelenhettek volna. Nincs forradalmi újítás; igaz, az electro enélkül is friss tudott maradni, talán mert soha nem lett igazán populáris, nem csépelték el úgy, ahogy a legtöbb, 2-3 évig trendi dolgot szokták. Egyébként igaz, hogy számomra az elmúlt néhány év az electróról szólt, a jövőre érkező lemezek viszont inkább visszatérnek a korábbi világomhoz, csak új köntösben.
"A veterán producer személyes, a leukémia leküzdéséről és egy búcsúról szóló lemeze érzelmileg és hangzásában is rétegzett, kerüli az egyértelmű hangulatokat (a teljes sötétséget és a felszabadultságot is) és a tiszta műfajokat (ambienttől IDM-en át breakbeatig sok minden van itt), így sokszor újrahallgatható"
... a londoni, a grime-ban, dubstepben igen elismert White Peach kiadó jelentette meg. A Tatanka mondjuk egyik sem: keleties hangulatokat, izgalmas, szellős ritmusokat és meglepő - ám a zenéhez mégis pontosan illeszkedő - kattogásokat, zörgéseket, effekteket hoz össze lefojtott, hipnotikus számokban. Nem véletlenül a mindent magába foglaló bass music címke alá került; a Redeye online boltban ott van a műfaji toplistán. A kiadóvezető Zha egy interjúban azt mondta róla, hogy "még sose volt ehhez hasonló megjelenésünk"; mint kiderült, akkor találkozott Cadikkal, amikor a Bass Campen játszott...
A mainstreamet régóta a hiphop uralja, de az utóbbi években erősen ráfordult a világ a trapes-mumble rapes vonalra. Szerintetek megnőtt emiatt az igény az oldschool elszállós hiphopra?
Laca: Szerintem mindig is volt igény az ilyenre. Legalábbis a reakciókból ítélve. És mi is tökre örülünk, ha meghallunk valakit, aki jól nyomja. Fontos.
Imi: A mainstream mostanában inkább arról szól, hogy elkapni egy pillanatot. Annak is megvan az értéke. Nem feltétlenül művészi érték, de érdekes. Mást akar közvetíteni, mint az ilyen jellegű zene, amit mi csinálunk.
"Lehel kürtje – pontosabban a trap adlib-kultúrájának megfelelően Lehel skrtje – lesújt a brüsszelitákra; atlantiszi fénymagyarok, Trianon-ellenes döngölés stb. A szélsőjobbos propagandát látszólag könnyű parodizálni, valójában nehéz – mármint úgy, hogy ne csak kínunkban vigyorogjunk egyszer, hanem röhögjünk, többször."
A Lil Frakk (rapper) és D. Koms (producer) által készített Brokaz az év egyik legszórakoztatóbb magyar lemeze: hol vicces, hol idióta, hol sajátos hangütésű, pompás flow-jú szövegek szólnak változatos, izgalmas trapes alapokon. A párossal beszélgettünk trapről, politikáról és Oravecz Nóráról. Rónai András interjúja
"Egyre többen csinálnak nálunk jó újsulis hiphopot / trapet, azonban Kapitány Máté producerként olyan ötletbörzét mutat be, amilyet nemzetközi szinten is kevesen. Szövegei ismerős élethelyzetekből vagy műfaji klisékből rugaszkodnak el sokfelé, akár a vicc, akár a szürrealizmus irányába"
"A már Berlinben élő, a magyar soul-jazz-funk-hiphop életben meghatározó szerepet betöltött Bognár Szabolcs Àbáse kollektívájáról már volt szó, amikor kijött az első szám; most pedig itt a debütáló EP (ami egy rövidebb nagylemeznek is mondható volna). Az Invocation felvételei Budapesten készültek, a legtöbb számban két dobos és basszusgitár+bőgő is játszik, valamint fúvósok (Zahár Fanni fuvolás emelkedik ki közülük többször), gitár, no meg Bognár Szabolcs Rhodesen, clavineten, szintin. Több számban afrikai és brazil vendégek is hallhatók, az utolsóban pedig Said Tichiti. Az említett jazz-funk-hiphop meghatározó, hol a ritmusközpontú, hol az elmerengő fajtából, és az afrikai és brazil hatás is nyilvánvalóan tetten érhető sokszor"
Hat év után újra készült Žagar-lemez, a Woods, Spirits & Sorcery, amit itt mutattunk be a Recorderen. Ennek apropóján beszélgettünk Zságer Balázzsal folyamatzenéről, a rockerekre is ható elektronikáról és a természet tökéletességéről...
Az egykori thekillingscreens romjain alakult trió legutoljára tavaly januárban adott ki új anyagot; a II-n ugyan megmaradt a rájuk jellemző, a Black Tuskra vagy a korai Cancer Bats-re jellemző mocskos, olykor punkkal felütött stoner/sludge, de sikerült azt még agresszívabban játszaniuk... Arra a kérdésünkre, hogy zeneileg mi inspirálta őket az alkotás folyamata alatt, kiemelték a Primitive Man és az Unsane koncertjét, a Converge Beautiful Ruinját és a Comity A long, eternal fallját, hozzátéve, hogy "rengeteg blacket és death-t is hallgatunk, de ezek annyira nem jelennek meg közvetlenül az anyagon (Dead Congregation, Vermin Womb, Of Feather and Bone, Bolt Thrower, Entombed). Baptist, Crowbar, vagy a régi Baroness - napestig sorolhatnánk, de ezek tényleg csak pici részeknél, egy-egy riff esetén igazak".
Megjelent Németh Róbert második szólólemeze, A kibaszott végtelen űr a címe, és tele van világvégével, de még inkább személyes válságokkal, tanácstalansággal, útkereséssel és hasonló témákkal. Közben viszont az az önjellemzés is igaz, hogy ezek "egyszerre személyes, megkapó, melankolikus és sodró-lendületes gitárpop-dalok", tele együttdúdolós dallamokkal, jó kis hangszerelési ötletekkel stb. Olyan lemez ez, ahol igaz, hogy "minden totál elszarul", de ugyanabban a dalban aztán egy olyan parara-rara-param refrén van, vonóskísérettel, hogy csak na. (Az ilyesmire szokták mondani, hogy szerencsésebb helyeken több száma is simán elférne a rádióban.) "Ez egy nagyon személyes történetből kikerekedett lemez, egy meglehetősen nehéz életperiódusomat dolgozta, dolgozza fel, mondhatni terápiás célzattal...
A trió 2015 elején adta ki hatszámos bemutatkozó minialbumát (Magasra fel), majd egy évre rá befutott a hétszámos, himnikus Földön. Ezt követően jó ideig nem rukkoltak elő új dalokkal, ellenben rendszeresen koncerteztek, kisebb, kivételesebb koncertek felé fordulva: játszottak nappaliban, balatonfelvidéki szőlőhegyen, parasztház kertjében, le- és felszálló repülőgépek alatt, vagy épp illegál buliban egy foglaltházban.... A hatszámos, árnyaltan rétegződő-építkező, a „new gaze” műfaji megjelölésén belül a shoegaze mellett a posztrocknak egyre nagyobb teret engedő Tükör című albumot a zenekar az UNESCO-világörökséghez tartozó Aggteleki-karszt cseppkőbarlangjaiban rögzítette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése